Megboldogult felülettisztasági referens, alias takarítónő koromban a nyugdíj előtt álló Margit néni a kezemre csapott, és rám dörgött: ne simogasd azt a padlót! Pedig nem simogattam, csak azt szerettem volna, ha pormentes lesz, mielőtt nekiállok felmosni.
Ez a kis epizód pont 30 éve esett meg, de még mindig jól emlékszem a szavakra. Mennyire mérgelődtem miattuk, hiszen én másképp tanultam otthon! Nemsokára aztán megtanultam egy húzással tisztára törölni a parkettát, s ennek eredményeképpen manapság pár ecsetvonásnyi tisztasági festés is belefér néha a kiadósabb, másfél órás heti nagytakarításba.

Azóta Margit néni jobblétre szenderült, én meg, kisebb-nagyobb kilengésekkel bár, de alapjában véve normális háziasszony lettem.
Hogy miért írom le mindezt? Mert már megint tévét néztem, méghozzá takarítósót!
A műsorban két brit takarítónő, Aggie és Kim száll szembe a piszokkal. Aggie-nek van egy bacilusszámláló kütyüje, amibe elég belerakni a piszokmintát (amit előtte gondosan védőtokba burkol), és már írja is az eredményt: a normális bacilusszám hányszorosa található meg a koszmintában.

A kütyü nem érné meg az említést, a műsorban szereplő otthonok tulajdonosai annál inkább. Megjegyzem, hajlok a megállapításra, miszerint a tulajdonosok fizetett alkalmazottak, mint a Mónika-só szereplői.

Annak, aki még nem látta ezt a felemelő műsorszámot, elmesélem az események általános menetét: Aggie és Kim – általában levélbeli megkeresés után – megérkezik körömcipőben, elegánsan kiöltözve a delikvens lakására. Ezután bemutatják az évek során (néha 28 éves intervallumot is emlegetnek) felgyülemlett mocsokréteget. Aggie könyékig belemászik a legnagyobb retekbe, minden undorító hajcsomót, penészes ételmaradékot kézbe vesz, Kim látványosan undorodik, hogy azután mindketten nagy fujjogás közepette elmenjenek felölteni a stucctollas gumikesztyűiket, és nekilássanak a sikamikának. Előtte még természetesen nem maradhatnak el a drámai bejátszások a ruhákkal borított padlóról, a morzsahegyekről, az összefirkált bútorokról, elfeketedett szőnyegekről, szürke fátyollá változott poros pókhálókról, stb, stb…
Aggie, immár teljes harci díszbe öltözve megjelenik a kütyüjével, és megméri a kritikusabb helyeken egész civilizációt kiépített bacilusok lélekszámát, majd mintát küld belőle a laboratóriumba, hiszen feltétlenül tudnunk kell, miféle szörnyetegek lestek az áldozatul esett tulajdonosra, aki itt még kedélyesen vigyorog. Nem csoda, megkapta a neki is kijáró 15 perces népszerűséget.

Ezek után kezdődik a lomtalanítás. Van, amikor egyszerűen kihordják a sok szemetet egy konténerbe, máskor átteszik egy másik helyre, garázsba, fészerbe. Nem kétséges, hogy a tárgyak alkalomadtán vissza fognak majd mászni a lakásba. Egytől egyig.
A lom mennyisége változó, azért általában egy konténer meg szokott telni. Ritkábban 2-3 is, de láttam már részt, ahol két bérelt garázs telt meg a használhatatlan vackokkal.
Már a lomtalanításba be szokták vonni a tulajdonosokat, elvégre az a cél, hogy az eddig csúcsrendetlen, mocsokkedvelő lakóból egy csapásra pedáns tisztaságmániás váljék.

A konyhapult megtisztítása szokott az első lépés lenni. A gyakorlati jótanácsokat követően a még mindig vigyorgó tulajdonos kezébe adják a súrolószivacsot. Ettől általában le is hervad a mosoly az arcukról.
Egyoldalú lelkesedéssel (Kim és Aggie) folyik a takarítás. Míg az egyik takarítónő az egyik tulajjal vesződik, addig a másik vagy egyedül dolgozik és teszi a teljesen jogos megjegyzéseket, vagy ha van, a másik tulajjal vacakol. A szerencsétlenek arcáról meg lerí, mennyire rühellik a folyamatot.
Rövid együttsikálás után a takarítóbrigád egyedül folytatja, míg a rendetlen mocsokkedvelő valahol máshol múlatja az időt.
24 órával később engedik csak vissza. A tulaj az előírás szerint sikítozik, de legalább is döbbenten a szája elé kapja a kezét, néha sír az örömtől, mert képtelen elhinni, hogy a kiglancolt, csilivili lakás eredetileg is az övé volt. Minden ragyog, ahogy egy nagytakarítás után kötelező, akkora a rend, hogy a légy is hasra esik az ablaküvegen.

Két héttel később még mindig ragyog a ház, sehol egy porszem, vagy egy ott felejtett bögre, mert ugye a rossz szokások leküzdéséhez elegendő egy kellően nagy szám bemondása, valamint néhány szörnyetegkülsejű, ám méreténél fogva láthatatlan bacilus képének megmutogatása, valamint annak hangoztatása, hogy a takarítás egyszerű, és szórakoztató…

És akkor helyben is vagyunk. Szerintem nem elég egy ember berögzött szokásainak megváltoztatásához néhány jól irányzott ejnye-bejnye; a folyamat nagyszerűségének hangoztatása pedig szerintem inkább riasztóbbá, mint vonzóbbá tesz azt.
Az a néhány tanács, ami a műsorban elhangzik, legfeljebb arra jó, hogy örökre elriasszák a delikvenst a takarítástól, ami a valóságban egy bonyolult, és fárasztó folyamat, mégis két héttel később mindenki arról számol be, milyen nagyszerű is ez...

Nézem a tohonya alakokat, akik sikeresként könyvelik el magukat, és ha megnézzük a lakásaikat, valóban annak látszanak. A frissen takarított otthonaikban tökéletes a fal festése, nincs lyuk az évtizedek óta nem porszívózott szőnyegeken, és olyan tökéletes állapotú, és minőségű bútorok veszik körül őket, amilyenekről én legfeljebb csak álmodhatok.

Tekintsünk el attól a megérzéstől, hogy fizetett szereplőkkel van dolgunk!
A tulajok leginkább amiatt kérik a két hölgyemény segítségét, mert a lakásukban uralkodó mocsokba nem merik meghívni a barátaikat. (A barátaikat nem merik, de a nagy nyilvánosságot igen? Sicc!)
Amennyiben valóban olyan sikeresek, mint állítják, csak fölösleges vásárlásra telik, takarítónőre, bejárónőre nem? Ha tudom magamról, hogy elfoglalt vagyok, pénzem van, időm meg semmi, akkor nem ez a legkézenfekvőbb megoldás?
A másik, hogy ki képes úgy élni, hogy 28 éve (!!!) nem takarított? Nem vitte ki a szemetet, nem szedte le az edényekről a pókhálót, nem mosogatott el, nem pucolta ki a kádat, viszont minden nap benne fürdött, és még lehetne hosszan sorolni, mit nem csinált. (A szóban forgó eset egy molettnek már jóindulattal sem nevezhető nő és férje lelkén szárad.)

A műsor önmagáért beszél, leírni nem lehet, mert a kezdet kezdetén minden helyiségben leírhatatlan mocsok és rendetlenség uralkodik. A végén meg tökéletes rend. Hiszi a piszi!
Hónapokig néztem csendben a nagy takarításokat, mígnem ma kiborult a bili.
Nagytakarítás van, húsvéti szezon. Az ablakaim ragyognak, jóllehet, a tisztítás előtt is átláttam rajtuk.
Ma egy hímnemű tulaj a műsor végén végigmasírozott a kifényesített bútorzat mellett, majd megállt az ablaknál és felkiáltott: jéé, kilátok!
Ezek után én is hasonlóképpen tettem: és még én hiszem magam piszkosnak!