Ajánló  Novellák   Film és könyvkritikák  Vendégkönyv  Rendelés, kapcsolat 

Készülőben - Szemétkirálynő    Kérdés-felelet

Hírlevél

Figyelem! Vásároltál az Ikrek harca című regényből? A javított változatért írj nekem!

Költözés miatt ez a lap már nem újul tovább! Az új honlap itt tekinhető meg!

 
Támadás

Fejezetek a Föld Védelmi Erők történelméből

 

Renate Schmidt (történész, FVE, Hold bázis) előadása:

 

A Földön úgy tartják, hogy nagyjából negyvenezer évvel ezelőtt jelent meg az első lelőhelyéről crô-magnoninak nevezett emberfajta, amely jelentősen különbözött a korábbi emberősöktől. Tulajdonképpen már teljesen úgy nézett ki, mint a ma élő ember.

A crô-magnoni látszólag minden előzmény nélkül, mondhatni a semmiből került elő. A Vadászott, halászott és gyűjtögetett, így szerezte meg a napi betevőjét. Habár szerszámai fából, csontból vagy kőből készültek, magas intelligenciája segítségével rövid időn belül kiirtotta az akkoriban a Földet uraló neandervölgyieket. A tudósok persze nem győzik hangoztatni, hogy erre a történetre csak a fennmaradt tárgyi bizonyítékok alapján tudtak következtetni.

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az igazságnak sokkal nagyobb szeletét ismerjük.

Abban egyet kell értenünk a harmadik generációs földi tudósokkal, hogy valóban élt akkoriban egy minden eddiginél sikeresebb emberfajta, csakhogy nem a semmiből jött, hanem már régen itt volt. Sokkal régebben, mint azt bárki is gondolná!

Nézzük először a tényeket! A régészek a tizenkilencedik század közepén találtak olyan maradványokat, amelyeket még ma sem tudnak beleilleszteni a hivatalos antropológia menetébe. Csak a szűklátókörűségüket bizonyították, hogy a leleteket egész egyszerűen elsüllyesztették, mivel nem tudtak velük mit kezdeni. Az a régész ugyanis, aki mégis hangoztatni merte a felfedezéseit, csúnyán megjárta. Nevetségessé, sőt lehetetlenné tették és kiközösítették a tudóstársadalomból.

A tudósokat kiközösíthették, ám a leleteikkel nem lehet vitatkozni. Ilyen volt például az a megkövesedett csontváz, amit egy széntömbbe ágyazódva találtak az 1800-as évek második felében. Mivel a széntömb legalább 280 millió éves volt, a benne talált csontváz sem lehetett sokkal fiatalabb. Szintén a tizenkilencedik században bukkantak rá arra a megkövesedett fenyőfára, amelynek ágai közé egy másik csontváz volt szorulva. Az emberünk akkor vesztette életét, amikor a fa rádőlt. Ennek a leletnek a kora úgy 33 és 55 millió év közé tehető. Fontos még megemlítenem azt a négytagú családot – két felnőttről és két gyerekről van szó – akiket 1860-ban találtak meg egy spanyol tengerparton. Velük talán egy áradás végzett, feltehetően egyszerre haltak meg 4 millió éve.

Mondanom sem kell, hogy a felsorolt leletek mind attól a bizonyos crô-magnoni embertől származnak, amely a földi tudósok szerint negyvenezer éve jelentek meg. Nemrég hallottam, hogy ma már valódinak ismerik el a kétszázezer éves leleteket is, de ez még mindig nagyon távol áll a crô-magnoni valódi korától.

Tudom, hogy a Földnek különböző részeiről jöttetek. Származzatok bárhonnan, biztosan hallottatok már legendákat régen kihalt, magas színvonalú civilizációkról, fejlett városokról. Mire gondolok? A legismertebb név talán Atlantiszé. Máshol úgy emlegetik, hogy Lemuria, vagy talán Marduk. Még számos névvel illetik, de bárhogy is nevezzék, abban mindegyik forrás megegyezik, hogy a szóban forgó civilizáció régen, évezredekkel a mai emberiség felemelkedése előtt létezett. Nagyjából 25-18 ezer évvel ezelőttre teszik a virágzásának idejét.

Nézzük akkor, mit tud az FVE a földi civilizációkról!

Kutatásaink szerint a crô-magnoni embertípus története valamikor a földtörténeti óidő és középidő határán kezdődött, nagyjából 280 millió évvel ezelőtt. Ez a perm és a triász időszakra esik. Hogy könnyebben megértsétek, mikorra kell visszamennünk, akkoriban alakult ki a Pangea. Ez volt az az összefüggő, ősi szárazföld, amely később a ma létező kontinensekre szakadozott. Az idő tájt az akkoriban élő fajoknak legalább a harminc százaléka kihalt, valószínűleg egy meteor-becsapódás következtében. A kihaló fajok helyett újak jöttek létre, mint például az első tűlevelű fák, vagy a nagytestű szárazföldi hüllők, más szóval a dinoszauruszok. És bármilyen hihetetlen is, még csak ekkor jelentek meg az első kisméretű emlősök, az egyszerűség kedvéért ősegerek.

Az, hogy ebből az időszakból már találtak modern emberi maradványokat, nagyon elgondolkodtató. Világosan látszik, hogy a földi tudósok több ponton is tévedtek a mai ember létrejöttével kapcsolatban. Ugyanakkor az ismereteink egymásnak is ellentmondanak, hiszen mint az előbb mondtam, éppen csak megjelentek a dínók és az első kisemlős, ugyanakkor élt már az ember is, aki közismerten szintén emlős.

Annyit tudunk biztosan, hogy már évmilliókkal ezelőtt létezett a ma élő ember, de az eredetét még előttünk is homály fedi. Azokat az évmilliókat szintén, amiket az őshüllők és az emberek egymás mellett éltek le.

Azt azonban teljes bizonyossággal tudjuk, hogy kétszázezer évvel ezelőtt érkezett a Földre a rigoch faj. Másodlagos céljuk az volt, hogy az arra alkalmas bolygókon elszórják az élet, az értelem csíráit. Talán ők hozták a Földre az embert, talán nem, ezt sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudjuk. Ami bizonyos, hogy az elsődleges céljuk a szűkös nyersanyag-készleteik pótlása volt, de ez a mi szempontunkból most érdektelen.

A rigochok alacsonyak voltak, s felépítésük az emberénél sokkal esendőbb, így nem bírták a bányászattal járó terhelést. Hamar felismerték azonban, hogy a bolygón élő emberfélék alkalmasak lehetnek a céljaikra. Be is fogtak néhány szabadon kószáló példányt, azonban mivel ezek az egyedek nem túl intelligens neandervölgyiek voltak, nem boldogultak velük.

A neandervölgyiekről tudni kell, hogy a gégéjük túl magasan helyezkedett el, ami nehezítette a beszédet. Úgy tudjuk, emiatt nem tanulhattak meg gyerekkorukban magas szinten beszélni, tehát felnőtt korukra valószínűleg elvesztették a képességüket a megértésére is.

A rigochoknak új rabszolga után kellett nézniük. Rövid kutatás után rátaláltak egy elszigetelten élő, a neandervölgyiektől eltérő felépítésű, s náluk sokkal fejlettebb népcsoportra a mai Amerika területén. Ezek már elég értelmes voltak, s felépítésük is megfelelt a rigochok céljainak. Ugye említenem se kell, hogy ezek crô-magnoniak voltak!

Az emberek letelepedve, kőházakban éltek, állattenyésztéssel, mezőgazdasággal foglalkoztak és gyönyörű égetett agyagszobrokat készítettek.

A rigochok – korábbi rossz tapasztalataik miatt – nem léptek velük nyílt kapcsolatba, hanem az éjszaka leple alatt, álmukban elrabolták néhányukat. Megvizsgálták őket, szövetmintákat vettek tőlük, s reggelre az alanyokat visszavitték az otthonaikba.

Eközben több kísérleti telepet állítottak fel a mai Afrika délkeleti részén, az Antarktisz északi, akkor még jéggel fedetlen területén, valamint néhány déltengeri szigeten. Ezeken az egymástól elzárt területeken többféle, olykor egymásnak ellentmondó kísérletet végeztek.

Mi tagadás, voltak melléfogásaik. Végeztek olyan kísérleteket, melyeknek eredményeképpen torzszülöttek jöttek a világra, s az új lényeknek nem csak a külsejük volt torz, hanem a lelkük is. De nagyon előreszaladtam.

Tehát a rigochok összesen negyvenhat telepet hoztak létre az akkor élő népcsoportoktól távol, teljes elszigeteltségben. A telepek legnagyobb részén bányászattal, valamint növénytermesztéssel foglalkoztak, ezek számunkra teljesen érdektelenek. Volt még egy robotokkal foglalkozó telepük is, de azon kívül, hogy létezett, nem tudunk róla semmit.

A negyvenhat telepükből mindössze hat szolgált az ember nemesítésére. Talán szívtelenségnek hangzik a nemesítés szó az ember esetében, azonban hiába illetnénk szebb néven, valóban ez történt. Az akkor élő emberfajták legnemesebb tulajdonságait próbálták egy emberbe sűríteni.

Százötven évig csak tanulmányozásra szolgáló kísérletek folytak. Talán soknak tűnik a másfél évszázad, de egyrészt a rigochok viszonylag rövid időszakokat töltöttek a Földön, másrészt pedig egy teljesen ismeretlen faj genetikai állományából kellett létrehozniuk egy olyan lényt, amely könnyen irányítható, ugyanakkor eléggé értelmes ahhoz, hogy felhasználhassák a saját céljaikra.

Találgattunk, miért nem az amerikai népcsoportot használták, hiszen ők tökéletesen megfeleltek volna nekik. A tenyésztés iránya azt mutatja, hogy valószínűleg azért, mert a neandervölgyiekhez hasonlóan erős, robosztus, de nálánál sokkal értelmesebb embert akartak létrehozni. Ha sikerült volna nekik, ez az embertípus nagyobb és erősebb lett volna, mint a crô-magnoni.

A rigochok földi tartózkodásának második évszázada végén került sor az első emberi embrió megalkotására. Az antarktiszi telepen négy évvel később, a földi időszámítás szerint i.e. 199 833-ban meg is született az első kísérleti ember. Az anya egy neandervölgyi nő volt.

A gyermek mindössze néhány órát élt. Noha genetikailag nagyon hasonló volt hozzánk, a megjelenése mégis majomszerűbbre sikerült, mint a neandervölgyi anyjáé. Sajnos az értelmi képességei is egyenlők voltak egy butább majoméval. Még nyolc hasonló példányt hoztak létre, de mindegyikük halva született, vagy a születést követő néhány órában halt meg.

A sikertelenség nem törte le a rigochok lelkesedését, újra kezdték a kísérleteket. Hat év múlva került sor ismét néhány neandervölgyi nő mesterséges megtermékenyítésére. Ezúttal tizenöt utód született. Sajnos, vagy talán szerencsére ezek sem maradtak életben.

Az idegenek azonban még mindig nem adták fel. A következő húsz évben nyolcszor próbálkoztak újra, azonban az ekkor született csecsemők is mind meghaltak.

I. e. 199 810-ben az embertenyésztő telepet áthelyezték a mai Dél-Afrika területére, ekkor a kutatásaik iránya is megváltozott. A rigochok – korábbi szemléletüket megváltoztatva – jelentős szerepet szántak benne saját maguknak, az anya szerepét ugyanis egy rigoch nőre bízták, aki kilenc év alatt tizenkét utódnak adott életet. Biológiailag is az anyjuk volt, mivel az ő sejtjét használták fel a megtermékenyítéshez, míg az apa génjeit harmincnégy Amerikában élő férfi genetikai készletéből állították össze.

Sajnos ez a kísérlet is kudarccal végződött, habár az utódok ezúttal életképesebbnek bizonyultak, mint eddig bármikor. Egyikük például két teljes évig élt, és a többiek is kitartottak néhány hónapig.

Noha elértek kisebb sikereket, ekkorra az embernemesítési programot alapjában véve elhibázottnak tartották, s bizonytalan időre fel is függesztették. Talán soha nem folytatták volna, ha nem történik valami, ami új lendületet adott a programnak.

Dél-Afrikában az embernemesítés felfüggesztését követően is folytatódott az aranybányászat, hiszen ezért jöttek el ilyen messzire. Kisebb-nagyobb megszakításokkal két évszázadon keresztül tartott a munka. A rigochokat azonban gyenge fizikumuk majdnem teljesen alkalmatlanná tette a nehéz munkára, s a gépeik is kevéssé voltak alkalmasak a bányászatra, ezért sokadszorra is felvetődött bennük egy bányászatra alkalmas, erős felépítésű emberi lény kitenyésztése.

A kutatások folytatásához nagyban hozzájárult, hogy az aranybányák közelében felfedeztek egy barlangot, s benne egy több millió éves emberi település nyomait, valamint a hozzá tartozó sziklába vájt, jégbe fagyasztott temetőt.

Az itt talált viszonylag ép testekből sikerült hibátlan DNS-sel rendelkező sejtmintákat nyerniük, amelyekkel ismét megindulhatott az embernemesítés.

Csak halkan jegyzem meg, hogy megkísérelték a tetemek felélesztését is, de mindegyik próbálkozás kudarccal végződött. A testek minden valószínűség szerint a halál beállta után kerültek a fagyasztóba.

Az embernemesítés következő fázisaként klónozással próbálkoztak. Már az első gyermek fogantatásakor érezték az áttörést, s amikor megszületett az első csecsemő, az eddigi legnagyobb sikerüket könyvelhették el. Az első megteremtett ember tehát egy régen kihalt település egyik „feltámasztott” lakója volt.

Sajnos a letűnt civilizációról szinte semmilyen információnk sincs. Egyetlen temetőjük maradt fenn, az is csak nyomokban, amelyet a rigochok találtak, és amit sajnos a bányászati tevékenységükkel teljesen el is pusztították.

A modern földi történelemtudomány azt tanítja, hogy az ember 25 ezer évvel ezelőtt már a céljainak megfelelő fegyvereket és eszközöket készített, valamint megjelent náluk a primitív nyelvhasználat. Ezzel egy időben megindult a kulturális fejlődésük is. A földi tudományszemlélet kezdetleges hiedelemvilágra gondol ilyenkor: a Nap és a Hold, mint istenség imádására, állatok, halott ősök szellemeinek tiszteletére, babonaságra. Úgy hiszik, ekkor jelentek meg az első művészi alkotások, amelyeket szigorúan a természetről mintáztak.

Ezzel szemben tudjuk, hogy azok az emberek, akiknek a maradványaiból a rigochok létrehozták az új emberiség alapját kétszázezer évvel ezelőtt, igencsak fejlett eszközöket használtak, és agyuk fejlettsége is kivételes nyelvhasználatra utalt.

A temető lefagyasztott tetemei mellett csodálatos műtárgyakat találtak. Finoman megmunkált ékszereket, bonyolult mintájú szövött és kötött ruhákat, elképesztően aprólékos kivitelezésű műszereket, nyilvánvalóan fantázia ihlette rajzokat.

A klónok gond nélkül képesek voltak minden ismeretet megtanulni, amelyeket a rigochok meg akartak nekik tanítani. Sőt, annál sokkal többet is!

Az újrateremtett modern emberek tehát klónok voltak, azoknak az egyedeknek a pontos másai, amelyeket évmilliókkal ezelőtt abban a bizonyos temetőben helyeztek el. Az anyák ezúttal az Amerikában fellelt emberek közül kerültek ki. Ők a saját, megszokott környezetükben hordták ki a kicsiket, majd a szülést követően egy csapat „isten”, vagyis a rigochok megjelentek közöttük, és az újszülötteket emberáldozat gyanánt elcsalták tőlük.

A klónozás módszerével egy fiú született, akit Kadamnak neveztek el, valamint négy lány, akik a Kint, Iva, Saka és Burs neveket kapták. Mostanában folynak odalent kutatások, hogy vajon ki lehetett a ma élő földiek ősanyja és ősapja. Azt hiszem, nemsokára meg is találják majdnem ugyanezeket a válaszokat.

Elég érthetetlen számunkra, hogy miért tették, de a rigochok az öt embert igyekeztek teljes tudatlanságban tartani. A kicsik a gyermekkorukat egy hatalmas, vadállatoktól védett, termékeny szavannán élték. Naponta érintkeztek Atonasszal, ő volt a nevelőjük, egyben a genetikai kutatásokat végző csoport vezetője.

Noha egyik emberpalántát sem tanította szinte semmire, ők mégis nagyon hamar megtanulták a nyelvét.

Mikor elérték a tizenhat éves kort, a lányokat mesterségesen megtermékenyítették, a genetikai változatosság biztosítására újabb klónokat ültettek beléjük.

Atonasz távollétében és tudta nélkül Sitan, egy másik rigoch tudós is beszökdösött a lezárt területre. Ő tanította a gyerekeket magasabb tudásra: földművelésre, állattenyésztésre és a tudományok alapjaira.

A célja az volt, hogy felmérje, a védenceik valójában mekkora tudást képesek megérteni, befogadni, és ami a legfontosabb: alkalmazni. Mindezt természetesen csak titokban, mert mint említettem, Atonasznak ezzel ellentétes volt a célja.

Atonasz nemigen tudta, hogy mit csinálnak a védencei, amikor magukra maradnak a területükön, ezért lepődött meg annyira, amikor rajta kapta Kadamot az egyik lánnyal, Ivával intim kettesbe vonulva. Ők ketten egy párt alkottak szemben a rigochokkal, akik egyszerre több társukkal tartottak fenn kapcsolatot.

Atonasz a gyerekekre is a többnejűséget próbálta ráerőltetni, nem törődve az ember monogám hajlamaival. De mint látjuk, Kadam és Iva inkább csak egymást szerették.

Nehogy azt higgyétek, hogy Atonasz gonosz apaként szétzavarta őket! Dehogyis! Ő örült, hogy a gyerekek felnőttek végre, ezért aztán be is fogta mindegyiket dolgozni.

A fiatalok eleinte nem akartak lemenni a bányákba, több eszük volt annál, hogy sötét lyukakban robotoljanak. Ekkor a rigochok kegyetlen lépésre szánták el magukat: megvonták tőlük az élelmet. A gyerekek első nap még nem tudták mire vélni a dolgot, de nemsokára megértették, hogy nincs más választásuk, mint bányászni, ha életben akartak maradni.

A négy lánynak hamarosan megszülettek a gyermekeik, köztük egy ikerpár.

Egy év után a rigochok továbbálltak, az őseinket magukra hagyták a Földön. Csak száz év múltán tértek vissza, addigra az újjáélesztett emberiség létszáma meghaladta a száznyolcvan főt.

Akkor két évig maradtak. Embereinket ismét a bányákba hajszolták és dolgoztatták őket hajnaltól napestig. Sitan kiválasztott néhány gyereket, akiket titokban munka helyett tanítani kezdett. Mivel már tudtak olvasni, rátértek a természettudományokra, s pihenésképpen megismertette velük Rédan történetét. Ez Sitan népének egyik ősi mítosza volt.

Akit részletesebben érdekel a dolog, olvasson egyiptomi mitológiát! Rédan könnyen beazonosítható Rével, Izian Ízisszel, és így tovább. Nem mondom el a történetet, mert nem lényeges. Csak az a fontos, hogy őseink gyermekei alaposan megtanulták a történetet.

Mielőtt a rigochok visszatértek az égbe, Sitan hazaküldte a gyerekeket, akik otthon elmesélték Rédan történetét, s az öregek le is szűrték belőle a tanulságot.

Amíg a gyerekek a rigochoknál voltak, nemcsak tanultak, hanem rendszeresen meg is vizsgálták őket, s szövetmintáikat is szorgalmasan gyűjtötték. Nem sokkal később a teremtők elrepültek, és csak száz év múlva jelentek meg ismét.

Addigra hatszázhatvanra nőtt az új emberiség létszáma. Sitan meséje nyomán szabályos társadalommá váltak földművesekkel, harcosokkal, vezetőkkel, ahogy kell. Szerveződésük kezdetlegességére utal, hogy még nem voltak képesek ellenállni a hódítóiknak. Más választásuk nem lévén ismét engedelmesen bevonultak a bányákba.

Sitannak újra lettek tanítványai. Akkortájt Atonasz már résen volt, mert sejtette, hogy a kis közösség aligha tudott volna magától ekkora fejlődésen keresztül menni ilyen rövid idő alatt. Tudta, hogy ez csakis külső segítséggel történhetett meg, azonban hiába kereste, még nem lelt rá az árulóra.

Újabb kétszáz év szabadság következett, ez idő alatt a kis falu városállammá nőtte ki magát, a lakossága több mint négyezer főre duzzadt.

Az Atonasz által életre keltett emberiség olyan rohamosan fejlődött, hogy két évszázad alatt áttörhetetlen védelmi vonalat kiépítettek ki a város körül. Ez nyilvánvalóan a visszatérő istenek ellen irányult, mivel a környéken nem élt egyetlen más emberi horda sem. Csak megjegyezném, hogy még mindig i. e. 199 163-ban járunk.

A rigochok Sitan javaslatára cselhez folyamodtak. Gyerekeket kértek, hogy taníthassák őket, de az emberek vezetői ellenálltak a kérésnek. A rigochok nem tudták mire vélni a váratlan fordulatot.

A városon kívül sikerült elfogniuk egy középkorú nőt, aki éppen kecskéket legeltetett. Amikor megvizsgálták, döbbenten konstatálták, hogy az asszony Kadam és Burs elsőszülött gyermeke, akit még láthattak világra jönni. Csakhogy azóta a Földön eltelt több mint négyszáz év!

Atonasz ekkor döbbent rá, hogy magasan fejlett fajjal van dolga, hiszen ilyen kivételesen hosszú élet még a neki sem jutott. A rigochok hibernálva járták a világűrt, jóformán csak akkor voltak ébren, amikor a Földön tartózkodtak. Az átlagéletkoruk úgy kétszáz év lehetett. Talán éppen ezért lepődtek meg annyira, amikor ráakadtak az asszonyra, akinek ők adtak életet, és aki négyszáz év óta úgy szaladgált a kecskék után, hogy nem is látszott rajta a kora.

A páratlan felfedezés miatt tanácskozást hívtak össze. Sitan sokáig hallgatta a szócséplést az emberiség gyors felemelkedéséről és nem várt képességeiről. Amikor megelégelte, szólásra jelentkezett.

Bevallotta, hogy ő volt, aki kevés természettudománnyal és legendákkal segítette az emberiség kibontakozását. Beszámolt a kutatásainak fejleményeiről, melyek alátámasztották Atonasz eredményeit az emberek kivételes intelligenciájáról.

A tanácskozás parázs vitába torkollott, az addig egységes csoport két pártra szakadt. Néhányan természetesen Sitan mellé álltak, de ők voltak kisebbségben. Az Atonasz pártján állók viszont annyira feldühödtek Sitan beavatkozásának hírétől, hogy fegyveres incidenst provokáltak a másik táborral.

A csatára a város fölött került sor. Noha az őseink okosak voltak, ilyen harcot még soha nem láttak. Fénycsíkok cikáztak a nappali égen, s a rettenet alkonyat után is folytatódott. Az amúgy hangtalan fénycsíkok hatalmas zajjal csapódtak be a házaikba, darabokra szaggatva mindent, amihez hozzáértek.

Hajnalra a csata elült, akkorra azonban porig rombolták a várost az eltévedt lövedékek. Az emberek a közeli hegyekbe menekültek, ott várták ki az istenek haragjának lecsillapodását.

Pirkadatra Atonasz földre kényszerítette ellenfele űrhajóját, s azonnal össze is ült a lázadók fölött ítélkező bíróság. Sitan támogatói a bukását látva elpártoltak tőle. Atonasz rövid tárgyalás után száműzte a magára maradt tudóst a rigochok közül.

Úgy tűnt, Sitan tudomásul vette az ítéletet, mert azonnal elhagyta a Földet. Következő éjszaka azonban visszatért, és a sötétség leple alatt aláaknázta és felrobbantotta Atonasz űrhajóit.

Atonasz kivételével mindenki odaveszett a merényletben. A sors fintora volt az életben maradása. Azt az éjszakát az emberek falujában töltötte, éppen az elpusztításukon fáradozott. Már majdnem sikerült neki a város egyetlen kútjába önteni a lassan ható mérget, amikor a síkságon egymás után felrobbantak a hajói.

Atonasz magára maradt az emberek között, akiket szívből gyűlölt, mert fejlettebbek voltak nála. Tulajdonképpen a féltékenysége okozta a vesztét. Hónapokon belül megöregedett és meghalt. Már azt sem érhette meg, hogy az általa lerombolt város újjáépüljön.

Feltehetően a Föld gravitációs ereje ölte meg, és talán a légkör sem volt számára megfelelő, de biztosat nem tudunk. Habár kérésére abba a jégbe fagyott temetőbe helyezték el a testét, ahol az általa teremtett emberiség elődei nyugodtak, a teteme soha nem került elő.

Még egyszer elmondom, mindez i. e. 199 163-ban történt. Jogos a kérdés, honnan tudjuk mindezt? Kadam írta le a történetet részletesen. A kéziratot a temetőben az idegen holtteste mellett helyezte el az akkor ismert legnagyobb tudásanyag másolatával együtt.

Kadam azért tehette meg ezt, mert a haldokló Atonasz lediktálta az ismereteit, vagy legalábbis jó részét néhány írástudónak. A lejegyzők többnyire nem volt tudós emberek, ám a későbbi korokban mindig akadt valaki, aki értelmezni tudta az adathalmaz egy részét. A tudás eleinte szájról szájra terjedt, majd amikor felismerték a jelentőségét, iskolákat építettek rá.

Még később vallások épültek belőle, s a tudást a papok őrizték tovább, mint titkos tanítást.

Kadam utolsó mondatait idézem:

„Legyen ez a tudás örökre eltemetve, mint Sitantól eredő gonosz. S váljon mégis hasznunkra, mint Atonasztól származó jó. Legyen e történet intő jel mindannyiunknak, hogy mindig a megfelelő oldalról szemléljük a jót…”

Az idézet alapján azt feltételezhetnénk, hogy Sitan volt a gonosz és Atonasz a jó, de mint minden, ez is csak nézőpont kérdése.

– Az Atonasz halála utáni időkről nem maradt feljegyzés, ezért erről az időszakról alig tudunk valamit. Egy dolog azonban nyilvánvaló: az emberek elköltöztek a szétlőtt városból. Vándorlásuk során több csoportra szakadtak. Az egyik északnak tartott, egy másik elhajózott nyugatra, egy harmadik a már letelepedett északiak közül vált ki, s továbbment keletnek. Lassanként szétszóródtak a Földön.

Sokáig nem történt semmi jelentős, mígnem úgy nyolcvanezer évvel ezelőtt egyszer csak kiemelkedett a többi közül egy erős, fejlett népcsoport a mai India területén. Ők voltak a szanszkritok. Mondaviláguk a bizonyította a dél-Afrikából eredő rokonságot.

Amilyen hamar felfejlődtek, olyan gyorsan el is buktak. Jelentőségük mégis óriási, hiszen tőlük származik az általunk beszélt nyelv, s az általuk összegyűjtött és biztonságba helyezett tudásanyag szolgáltatott alapot a civilizációnknak.

A szanszkritok tündöklése mindössze nyolcszáz évig tartott. Ez idő alatt számtalan olyan magas színvonalú találmányuk született, mint az elektromos világítás, a szennyvíztisztítás, az önjáró kocsik vagy a rádióhullámokon történő jeltovábbítás. Biztos vagyok benne, hogy láttatok már filmen végtelenül bonyolult mechanikus gépezeteket, ami mondjuk egy zár kinyitására szolgál. Ők ebben nagymesterek voltak, éppen csak nem zárakat nyitottak meg a szerkezetekkel, hanem végtelenül bonyolult számításokat végeztek velük.

Azonban van egy lényeges különbség a mai emberekhez viszonyítva, nem ismerték a robbanómotort, mi meg alig száz év alatt tönkretettük vele a Földet. Vagyis nem mi, hanem… De megint túlságosan előre szaladtam, még csak a szanszkritoknál tartottam. Nyolcszáz év alatt számos nagyszerű találmányt fedeztek fel, s végül az egyik okozta a vesztüket.

Elkészítették a világ első hidrogénbombáját, igaz, nem szándékosan. A robbanás ereje, amely végül kipusztította őket, ötvenszer nagyobb volt a hiroshimainál. Egyetlen pillanat alatt törölte le a szanszkritokat a Föld színéről, mintha soha nem is léteztek volna. Mégsem tűntek el nyomtalanul, ránk maradt a nyelvük a környező népek által beszélve és a hatalmas tudásuk.

A robbanás után úgy ötszáz évvel egy másik népcsoport költözött a területre. Az öregjeik még emlékeztek a szanszkrit nyelvre, így amikor megtalálták a régi város könyvtárát a föld alatt, minden tudásanyagot el tudtak olvasni, és fel is tudtak használni.

Mostanában olvastam néhány tanulmánynak nevezett fejtegetést, amik az idegen lények megjelenésének Földre gyakorolt hatásaival foglalkoztak. Roppantul szórakoztatóak, főleg a technológia és a tudás átadását feszegető részek. A mai emberek odalent úgy gondolják, hogy a kész tudás átvétele megakasztaná a Földön folyó kutatásokat, s feleslegessé tenné a tudósokat.

A mi őseink szerencsére nem így gondolták. A legokosabbak is visszaültek az iskolapadba, s mikor megtanultak minden megtanulhatót, igyekeztek az újonnan megszerzett alapokon tovább gondolkodni.

Nagyon rövid idő alatt, az elődeik hibájából tanulva létrehozzák az első repülő szerkezeteket, amelyekkel alig húsz év alatt elérték a világűrt. A repülők már akkor is a kvantumrészecskék áramlásának energiáját kiaknázó motorokkal működtek, ezáltal természetesen nem szennyezték a környezetet. Ezt használjuk ma is, mert jobbat azóta sem találtunk ki.

A kvantum-meghajtás mellett akkoriban még használtak nukleáris meghajtású járműveket is. A kétféle meghajtást olykor párhuzamosan alkalmazták ugyanazokon a gépeken, csak évszázadokkal később tértek át végleg a kvantum-meghajtásra.

Az India területén felemelkedett civilizáció azonos azzal, amit az elején Atlantisznak, Lemúriának vagy Marduknak neveztem. Még sok más néven is emlegették, ezek a legismertebbek.

Ez a társadalom volt az első jegyzett szerveződésünk. Mi Második Civilizációnak, vagy második generációsoknak nevezzük magunkat, de elég sok jel utal arra, hogy már az Első Civilizáció, vagyis a dél-afrikai jégbe fagyott temetőben nyugvók előtt is éltek a Földön jelentősebb, fejlett népcsoportok.

Visszatérve az akkor még kizárólag Indiában élő őseinkre, egyik ismert nevet sem használták, hanem phaetoniaknak tartották magukat.

A Phaeton egy bolygó volt itt a Naprendszerben. Ma már csak sok ezer kisbolygó kering a helyén. S hogy miért éppen erről a bolygóról nevezték el magukat? Egyszerű a magyarázat, ez volt az első általuk meghódított planéta a világűrben.

Helyesen látjátok, vannak közelebbi égitestek is, csakhogy a Vénusz lakhatatlan, ide őseinknek az akkori technológiai szinten még nem sikerült épségben leszállniuk, a Mars pedig… nos a Mars akkoriban foglalt volt.

Egy rendkívül idős faj élt rajta. Emberszerűek voltak éppen úgy, mint a fajok többsége a kozmoszban. Mire gondolok? Egy fej, két kar, két láb, szóval emberszerűek. A marsiak a gyengébb tömegvonzás miatt sokkal magasabbra nőttek, mint az emberek, viszont az erejük sokkal kisebb volt, mint a miénk. A Földön nem élhettek volna sokáig.

Nem volt semmi közük a rigochokhoz, hiába voltak hozzájuk hasonlóan gyengék. Sem kinézetben, sem magasságban nem hasonlítottak rájuk. A marsiak karcsúak voltak, vékonyak, és mint mondtam, nagyon magasak. A legtöbbjük legalább négy méter, de még a legalacsonyabbak is elérték a három és fél métert.

A Phaeton a Mars és a Jupiter között keringett. Nagyjából hét év alatt kerülte meg a Napot, s egy nap hosszúsága harminc óra lehetett. Pontos adataink nincsenek.

Őseink ezt a Földnél majd’ kétszer nagyobb kőzetbolygót hódították meg elsőként, de ne gondoljatok azonnal gyarmatosításra! Habár a bolygó a felszínt uraló rendkívüli hideg ellenére alkalmasnak látszott az emberi települések létrehozására, mégsem emiatt nem készültek nagyszabású tervek a meghódítására. A döntő ok a tömegvonzásban rejlett. Egy, a Földön nyolcvan kilós ember a Phaetonon nagyjából kétszázhúsz kilót nyomott. Ezt az óriási megterhelést huzamosabb ideig senki nem volt képes elviselni.

Mivel az ötödik bolygó nem volt alkalmas az életre, a hódítók lassanként feladták állásaikat és hazatértek. A világűr meghódításával párhuzamosan a phaetoniak, vagyis a második generációsok szétszéledtek a Földön, s a világnak több szegletében telepedtek meg: az Indiai-óceán kis szigetein, észak-Amerikában, az Azori-szigetektől nyugatra elterülő, azóta elsüllyedt nagyobb szigeten, dél- és közép-Amerikában, sőt még az Antarktiszon is voltak kisebb városaik.

Azt hihetnénk, hogy ha ilyen nagy távolságokra költöztek egymástól az emberek, a városaik között lévő kapcsolatok meglazultak, szerencsére nem így történt.

Akkoriban a harmadik generációs emberek vad, szervezetlen hordákban, kőkorszaki szinten éltek, csupán a phaetoniak civilizációja volt magasan fejlett. Ma is létezik ez a kettősség, csak most a fejlett társadalmak vannak többségben. Akkor fordítva volt, s az őseink azt akarták, hogy ne maradjon mindig így. Szétszóródtak tehát a Földön, némelyek be is költöztek az emberi hordák mellé-közé, s mellettük-velük élő istenekként segítették őket a fejlődésben, miközben egy globális kommunikációs rendszer segítségével tartották a kapcsolatot a központi irányítással. Így lettek önös céljaikról lemondva a mai emberiség, a Harmadik Civilizáció felemelkedésének segítői.

Azt hihetnénk, hogy egy ekkora munkához sok phaetoninak kellett egy időben léteznie, pedig nem így volt. Őseink létszáma hetvenezer évvel ezelőtt mindössze tízezer fő volt. Talán hihetetlen, de még ma is így van, az FVE létszáma nem haladja meg a tízezret.

Valamikor hetvenezer évvel ezelőtt – a pontos dátumot nem ismerjük – elhagyta az utolsó ember is a Phaetont. Maradtak ugyan automata berendezések a bolygón, tudósaink azonban nem tervezték a közeli visszatérést. A korábbiakhoz képest az űrhajózás jelentősége visszaesett, a kutatók a társadalomtudományok felé fordultak.

A phaetoniak közbeavatkozásának hatására a Földnek sok pontján megindult a fejlődés.

Amint látjuk tehát, ebben az időben valóban létezett egy virágzó társadalom, amit nagyjából hatvanezer évvel ezelőtt kezdtek Atlannak nevezni. Atlan központját az Atlanti-óceán egyik kellemes klímájú szigetén építették fel, ennek szintén Atlan volt a neve. Emellett még tizenegy városban éltek atlaniak, vagy ahogy az utókor emlegeti őket, atlantisziak. A városokban azonban csak a teljes létszám negyede élt, a többiek a primitív törzsek segítőiként tevékenykedtek. Sokuk soha nem is járt a fővárosban.

Atlantisz tündöklése hetvenezer évvel ezelőtt kezdődött, és nagyjából tizenkétezer évvel ezelőtt fejeződött be egy értelmetlen eseménnyel.

Tizennyolcezer évvel ezelőtt, amikor éppen csak felépültek a Harmadik Civilizáció, vagyis a Földön most létező emberiség első kezdetleges városkái, a rigochok váratlanul újra megjelentek a Földön. Természetesen megint ásványkincsekre áhítoztak, s a kitermelésükhöz ismét csak emberi munkaerőre volt szükségük. A rigochok vezetője az ekkor már jócskán megöregedett Sitan volt…

Őseink emlékezetében még élt a régmúltban lezajlott csata az akkori istenek között, csakhogy a harmadik generációs földiek szemében már az atlaniak voltak az istenek, nem a rigochok! Őseink azonban mégsem a hatalmukat féltették az idegenektől, hanem az embereket.

A harmadik generációsok nagyobbik része tanár, ápoló vagy társadalomtudós. De akik nem, azok is a szívükön viselik az emberek, az emberiség sorsát. Így voltak ezzel már az őseink is, aggodalmunkat a világ sorsa iránt tőlük örököltük.

Kezdetben a visszatérő rigochok barátságosan viselkedtek, nemsokára azonban elfajultak a dolgok. Mivel nem engedték az embereket a bányákba, a rigochok rabolni kezdték őket a falvakból és városokból.

Ezt már az elődeink sem nézték ölbe tett kézzel. A kétszázezer évvel ezelőttihez kísértetiesen hasonlító csaták során visszaverték, s néhány nap alatt el is űzték a betolakodókat, akik ugyan elvonultak, de szörnyű bosszút készítettek elő. Ez nem csak ellenünk irányult, hanem az egész Naprendszer ellen: aláaknázták a Phaetont. Egy egész bolygót.

Erről azonban sokáig nem szereztünk tudomást. Évszázadok, évezredek múltak el, a kezelők számtalanszor jártak a Phaetonon felállított ellenőrző pontokon, mégsem fedezték fel az aknákat.

Csak következtetni tudunk, mikor történt, mert nem maradtak fenn pontos feljegyzések. Nagyjából tizenkétezer-hatszáz évvel ezelőtt a Phaeton váratlanul felrobbant. A Mars és a Föld valamivel a Phaeton mögött járt, így csupán egy fényes felvillanás látszott az égen.

A Phaeton felrobbanását azonnal észlelték őseink, s mindent meg is tettek, amit tehettek az emberiség megmentése érdekében. Tudták, hogy a Föld rövid időn belül eléri a Phaetonból kiszakadt törmelékfelhőt.

Noha az atlaniak régóta járták a világűrt, kis létszámuk miatt soha nem építettek nagy befogadóképességű űrjárműveket. Éppen ezért nem álltak a rendelkezésükre akkora csapatszállító űrhajók, amikkel kimenthették volna a lakosságot, vagy legalább egy részüket az elkerülhetetlen katasztrófa elől. Egyetlen dolgot tehettek. Szétszéledtek, s útjuk során igyekeztek minél több várost, falut, embert értesíteni a közelgő katasztrófáról. A part menti településeken élőket soha nem látott szökőárra figyelmezették, s hajók építésére buzdították őket.

A magasabban fekvő települések lakóit felküldték a hegyekbe. A lelkükre kötötték, hogy vegyenek magukhoz annyi élelmet, vetőmagot, szerszámot és állatot, amennyit csak tudnak, s ezekkel együtt keressenek nagyon magasan fekvő, mély barlangokat. Amikor pedig észlelik a bajt, maradjanak fedezékben!

Ma is sok nép mitológiája őriz hasonló történetet. Legtöbbször nyugatról érkezett fehér bőrű szakállas hajósokról mesélnek, akik ilyen, vagy ehhez hasonló utasításokat adtak nekik, s ezzel megmentették a népet.

Amikor elmúlt a veszély, a szakállasok visszatértek. Vetőmagot, szerszámokat osztogattak, reményt adtak, segítettek az embereknek visszatérni a rendes kerékvágásba. Páran közülük ott maradtak a primitív törzseknél, és ott is haltak meg.

Próbáljátok meg elképzelni, mi történt! A maradványok valószínűleg fél éven belül elérték a Földet. Félelmetes meteoreső hullott az égből. A leírások szerint egy hatalmas szikladarab eltalálta Atlan szigetét. A becsapódás nyomán keletkező hatalmas szökőár legalább kétszer megkerülte a földgolyót, simára borotválva az összes szárazföldet.

Borzalmas volt a pusztítás. A meteoreső egy-két napig záporozott, s az árvíz tönkretette az ismert világot. Rengeteg állat, de még több ember pusztult el. Az őseink mindent megtettek, amit tehettek, mindenkit azonban nem tudtak megmenteni.

A csapás után még majd egy hónapig éjszakai sötétség, ezután pedig úgy három-négy hónapig szürkület uralkodott. A magas hegyek növényzete ugyan több fényt kapott, így sok közülük túlélte a katasztrófát, ám a mélyebben fekvő helyek növényvilága teljesen elpusztult.

A mágneses erővonalak is eltűntek néhány évtizedre, ez tette lehetővé, hogy a Földet bombázó gammasugarak lehatoljanak a felszínig. A védelem hiánya miatt az átlagéletkor drámaian lecsökkent, és az újszülöttek egy része valamilyen súlyos elváltozással jött a világra.

Sajnos a negatív hatások minket, második civilizációs embereket sem kerültek el, az átlagéletkorunk a korábbi nyolcszáz-ezer évről alig százötvenre csökkent, és néhány képességünk is elveszett. A Harmadik Civilizáció azonban még rosszabbul járt, ők átlagban húsz-huszonöt évet éltek csupán, és kőkorszaki szintre süllyedtek vissza.

Az őseink a baj elmúltával újból útnak indultak, hogy megkeressék a túlélőket. Említettem már, hogyan segítették a népeket: vetőmagokat, szerszámokat, tanácsokat osztogattak. A torzszülötteket is mind elpusztíttatták. Nekünk talán túl keménynek látszik ez az intézkedés, és ellent is mond a korábbi szándékoknak, de gondoljatok csak bele ebbe a korba! Maradt elszórtan néhány tízezer túlélő. Az űrből érkező erős sugárzás sokakat károsított, ezért az utódok jó része életképtelenül, szaporodásra képtelenül, végtagok nélkül, esetleg más súlyos károsodással jöttek a világra.

Az erőforrásoknak a csapások következtében szűkében voltak, tehát nem pazarolhattak! Az emberiség túlélése érdekében arra volt szükség, hogy csak az erős, alkalmazkodóképes, egészséges utódokat neveljék fel. Ez volt az az idő, amikor minden utódokba fektetett energiának feltétlenül meg kellett térülnie! Másrészről a maradék emberiség végzetes elkorcsosodását, sőt talán a végzetét is okozta volna a sok életképtelen utóddal való foglalatosság. Bármilyen kegyetlennek tűnik a torzszülöttek kiirtása, a maradék emberiség túlélését szolgálta.

Az előbb említettem, hogy az FVE korát a kezdeti ismeretekben tizennyolcezer évre tették. A szervezet története valójában jó kétszáz évvel azelőtt kezdődött, amikor az akkor még virágzó Atlan vezetői újra a világűr felé fordultak, és létrehoztak egy független csoportot a kozmosz kutatására.

Első feladatként a Phaeton egyetlen holdját építették át gigantikus űrhajóvá. Tették ezt azért, mert a hold felszíne alá bújva feltűnés nélkül juthattak el az egyik közeli naprendszer lakott és régóta megfigyelés alatt tartott bolygójához. Másrészt pedig azért, mert tudni akarták, hogy képesek-e rá.

Mivel sikerült a feladatot tökéletesen megoldani, csakhamar útnak indultak. A Földdel alig tarthattak kapcsolatot, mert a vizsgált bolygón élő faj már rendelkezett kezdetleges kommunikációs berendezésekkel, melyekkel könnyedén lehallgathatók voltak az adásaik. A Föld pedig végképp nem küldhetett nekik híreket, hiszen akkor felfedték volna Atlan népének létezését.

Így aztán arról sem szerezhettek tudomást a holdon bujkálók, hogy a rigochok megtámadták a Földet. Azt sem tudták, hogy miután az atlaniak visszaverték őket, menekülés közben aláaknázták a Phaetont.

Mivel a tudósok semmit nem tudtak az otthoni helyzetről, zavartalanul dolgoztak. Az út ötven évet vett igénybe oda, ötvenet vissza, a mérésekre maradt száz évük. Ez idő alatt olyan változásokat figyeltek meg, amilyeneket addig csak a rémálmaikban láthattak.

A központi csillag régen a végét járta. A tudósaink számításokat végeztek, és éppen arra az időpontra tették a változások bekövetkeztét, amikor a hold-űrhajó megérkezett.

A csillag a várt menetrend szerint átalakult, száz év alatt nap típusú csillagból barna törpévé zsugorodott. Először felfúvódott, ennek hatására a megfigyelt bolygó drámaian felmelegedett. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a rajta élő faj még nem volt elég fejlett a szülőhelye elhagyásához.

Ugyanazért nem segítettünk rajtuk, amiért nem szállunk le nyíltan egy földi nagyváros főterén: a beavatkozásunk beláthatatlan következményekkel járt volna. Pánik és tagadás, vagy eufória és ujjongás fogadott volna minket. Egyik sem lett volna szerencsés. Egyrészt nem voltak eszközeink, amivel ekkora tömeget kimenthettünk volna, nem is lett volna hova. Egy leszállással csak hamis reményeket keltettünk volna az őslakosokban. Másrészt pedig nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadtak volna minket. A korábbi felderítő repülések alkalmával minden gépünket megtámadták. Az az expedíció csupán tudományos megfigyelőkből állt, nem pedig hősökből, és lássuk be, senki nem kockáztatná szívesen az életét egy olyan népért, amely mindent megtesz azért, hogy ne mentsék meg.

Azok a lények mégis megmenekültek, akik mesterséges barlangokba húzódtak. Csak pár ezren voltak, és a bolygón fellehető legmagasabb tudományos szintet képviselték. A kényszerítő körülmények hatására a következő ötven évben vágtázni kezdett a technikai fejlődésük. Mire a bolygó köpenye olvadni kezdett, készen álltak az első űrhajóik.

A csillag haldoklása sok értelmes fajt odavonzott, a kutatás vezetője majd mindegyikkel kapcsolatba is lépett. Azonban hamarosan rájött, hogy nem minden faj jóindulatú, sőt akadtak közöttük kifejezetten ellenséges népek is, s ez elgondolkodtatta.

A megfigyelés végeztével az atlaniak hazaindultak, járművük továbbra is a hold volt. A kutatás vezetőjének fejében sokáig motoszkált a Föld sorsa. Mire hazaért, készen állt a terve: létre kell hozni egy szervezetet, amely az ellenséges fajokkal szemben védelmezi a bolygót.

A hold Föld körüli pályára állt, így rövid időre két kísérője lett a bolygónknak. A kutatók parancsnoka pedig tizennyolcezer évvel ezelőtt megalapította az új szervezetet Föld Védelmi Erők néven.

Ismail Midera, a kutatás vezetője nem vállalta az irányítást, maga helyett a világosbarna bőrű, indiainak látszó Raime Lakhát, egyik korábbi kutatóját jelölte ki a tisztségre.

Csodálkoztok, ugye? Azt hittétek, az atlaniak egységesen fehér bőrű népcsoport volt, igaz? Hát nem! Voltak közöttük fehérek is, mint az FVE-t megalapító Ismail Midera, de akadtak világosbarna és sötétebb bőrűek, európai és ázsiai vonásokat hordozók, ahogy ma is!

Az FVE sikerrel védte a Földet egészen a közelgő Phaeton-Mars-Föld együttállásig, a nagy katasztrófáig. Már említettem, hogy nincsenek pontos adataink, hogy ez mikor következett be. A becsapódások ugyanis nem korlátozódtak csak a Marsra és a Földre, két akkori kísérőnket ugyanúgy elérte a záporozó törmelék. A becsapódások erejétől a Föld eredeti holdja, pontosabban ikertestvére kibillent az egyensúlyából és elszabadult. Ez, amely most látszik az égen, eredetileg a Phaeton kísérője volt. A Föld régi kísérőjének pályája közelebb került a Naphoz, ma önálló bolygóként tartjuk nyilván, és Vénusznak nevezzük.

A meteorok egyre zuhogtak, rettenetes erejű becsapódások rázták meg a Holdat. A kutatók egykori bázisát hamuvá égették a találatok, és az újonnan kialakított telepek is nagyrészt megsemmisültek, csupán néhány létfenntartó rendszer maradt épen.

Sokan a Holdon rekedtek, mivel a járművek legnagyobb része ugyancsak megsemmisült, és ekkor pusztult el a központi nyilvántartó rendszer is. Ez az oka annak, hogy nagyrészt csak az eseményekről tudunk, a pontos idejükről pedig csupán sejtéseink vannak.

Meg kell értenünk, hogy a csapás elmúltával az itteniek inkább a létfenntartó berendezéseket és az embereket próbálták menteni, mintsem időpontokat jegyezgettek, így merülhetett feledésbe nagyon sok fontos évszám.

Még egy bolygóról szót kell ejtenem, és ez a Mars. Az ottani fejlett civilizációt sem kímélte a meteoreső, sőt ők sokkal rosszabbul jártak, mint mi itt a Földön. A becsapódások következtében a Mars vízkészlete a légkör a nagy részével együtt elillant. A záporozó törmelék elpusztította a településeket, és a lakosság nagy részét is. Alig néhányan élték túl a katasztrófát.

Az FVE harminc évvel később tudott visszatérni a bolygóra. A túlélőket átmentették a Földre, majd egy kisebb tömegvonzású bolygóra a közelben, de a fajt ezzel sem tudták megmenteni a végső pusztulástól.

Az utolsó tizenkétezer év története nagyrészt megegyezik a harmadik generációsok történelmével.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Facebook
 
Támogatás

 
video
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.08.22. 00:00
2016.02.15. 18:41
2016.01.21. 20:58
2014.10.17. 15:48
2014.09.30. 18:50
Friss hozzászólások
 
Látogatók
 

Figyelem! A lapon szereplő írásokra a szerzői jogvédelem vonatkozik,
az engedélyem nélkül semmilyen célra nem használhatók fel!

Az átvett cikkek teljes hosszukban eredeti feltöltési helyükön olvashatók, melyekre az adott portál adatvédelmi irányelvei vonatkoznak!


Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***